Óvodai program
A Szolnoki MÁV Utánpótlás több, mint 10 éve folyamatosan megszervezi a város óvodásainak sportfoglalkozását, amely népszerű az óvodák körében. Ezáltal azoknak az óvodásoknak is legalább heti egy alkalommal mozgást tudunk biztosítani, ahol nincs meg erre a megfelelő infrastruktúra. Hétköznapokon két helyszínen történik a sportfoglalkozás: az egyik a Széchenyi városrész, a másik a Tiszavirág Aréna, ahová saját autóbuszunkkal utaztatjuk ki a gyerekeket. Országosan az elsők között indítottuk el ezt a programot, most is közel 200 foglalkozást tartunk és majd félezer gyereket mozgatunk meg.
Ez a komoly óvodai program segíti a gyermekeknek az egészséges életmódra nevelését, mozgásigényük kielégítését, kialakítását. Segíti a toborzásunkat és ezen keresztül az előkészítő csoport létrehozását azon gyermekek számára, akik már barátkoznak a labdarúgással. Ők alkotják a legfiatalabb korosztályunkat az U6-ot, akiknek heti 2 alkalommal délutáni foglalkozásokat tartunk.
HAJRÁ SZOLNOK, HAJRÁ MÁV! JÁTÉK, ÉLMÉNY, SIKER!